Ahogyan az megszokott, minden év végén közzéteszik az új vámtarifaszámokat, általában a hetedik és a nyolcadik számjegyen történnek változások. Ötévente azonban teljes vámtarifaszámok is megváltozhatnak, erre akkor kerül sor, ha a Harmonizált Áruleíró- és Kódrendszer (az úgynevezett Harmonizált Rendszer – HR) átdolgozásra kerül, ahogyan most is. A 2012-es HR-t január elsejétől új rendszer váltja fel[1].
Maga a Kombinált Nómenklatúra a Harmonizált Rendszeren alapul, átvéve annak hat számjegyű vámtarifaszámait és vámtarifa-alszámait. A hetedik és nyolcadik számjegyet a KN‑alszámok jelentik.
Az Európai Bizottság 2016. október 6-án fogadta el a 2016/1821 számú végrehajtási rendeletét, mellyel közzétette a 2017. év Kombinált Nómenklatúráját, illetve módosította a Közös Vámtarifáról szóló 2658/87/EGK tanácsi rendelet I. mellékletét[2].
A módosítással a jogalkotó a nómenklatúrát szokásosan hozzáigazítja a gazdaság és technológia fejlődéséhez, leképezve a kereskedelem változásait. Így nem meglepő, hogy a 2017-es Kombinált Nómenklatúra számos új alszámot tartalmaz.
A Kombinált Nómenklatúra három részből épül fel: az Első rész tartalmazza a Bevezető rendelkezéseket az általános szabályokkal és a különös rendelkezésekkel, ezt követi a Második rész Vámtarifa cím alatt az áruosztályokkal; végül a Harmadik rész a Vámtarifa-mellékletekkel.
A változások köszönhetők az információtechnológiai termékek kereskedelmének kiterjesztésére vonatkozó megállapodásnak (ITA) is, mely által a 84. (kazánok, gépek, mechanikus berendezések stb.), a 85. (elektromos gépek, felszerelések stb.) és a 90. (optikai és egyéb mérő-, ellenőrző műszerek, orvosi készülékek stb.) árucsoportok a leginkább érintettek.
A változások dandárja a textilipari alapanyagokat és a textilárukat – a XI. áruosztályt – vagyis az 50-63. árucsoportokat érinti; emellett a változások jelentősebb száma miatt említést érdemel a 8. és 10. árucsoport (gyümölcs és diófélék; gabonafélék), a 44. árucsoport (fa és faipari termékek, faszén), és a 87. árucsoport (járművek és ezek alkatrészei).
Végül említést érdemel még a 28. és 29. árucsoport (szervetlen vegyi anyagok stb.; szerves vegyi anyagok), a 30. árucsoport (gyógyszeripari termékek), valamint a 38. és 39. árucsoport (vegyipar termékei; műanyagok). A friss Kombinált Nómenklatúra teljes listája az alábbi linken érhető el: http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:32016R1821&from=HU
[1] A változásokat a Vámigazgatások Világszervezete a honlapján már elérhetővé tette, ahol a HR 2012 és a HR 2017 konverziós táblázata is elérhető angol és francia nyelven: http://www.wcoomd.org/en/topics/nomenclature/instrument-and-tools/hs-nomenclature-2017-edition/~/media/52F45928DE864804A104F3DF7F11912A.ashx
[2] Forrás: az Európai Unió Hivatalos Lapja, L294, 59. évfolyam, 2016. október 28.